2020. február 20. csütörtök

Segítene?

Online adományozás

Válassza ki, miként segítene a rászorultakon!

Adományozok >>>

Segítségre szorul?

Lépjen kapcsolatba velünk a legközelebbi egyházmegyében!

Válasszon egyházmegyét >>>

Szenvedélybeteg-segítő Lelki Központ

Honlap: www.kaszlelkikozpont.hu

63. Karitász egyperces - Pálfordulás

Benne ugyanis minden megvolt csírájában, hogy Saulusból Paulus legyen. Bennünk is megvan minden ahhoz, hogy teljes szívünkkel, minden erőnkkel az Urat szolgáljuk. Tehetségét, talentumait, Isten ajándékaiként birtokolta, tudásszomja, okossága, eltökéltsége, kitartása, lojalitása a hitéhez már mind-mind megvolt benne, abban az időben is, am

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

 

Meggyőződéssel állt ki már akkor is zsidó hite mellett, megbízható volt, ezért is bízták rá, hogy Damaszkuszba menjen, hogy a názáreti követőit befogja, hogy elejét vegye egy szakadár mozgalom elindulásának. Ám Isten belenyúlt Saul életébe: „Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül. Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” 5Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” ApCsel 9,3-5

Megtérése után minden talentumát az Élő Istennek, Krisztusnak ajánlotta és adta vissza. Tegyünk mi is így! Térjünk meg és kamatoztassuk talentumainkat Isten országának építésére! Legyünk mi is nyitottak elfogadni az Úr megjelenését életünkben! Kérdezzünk és választ kapunk, ahogy Pál is választ kapott. Bízzunk Jézusban, Aki értünk meghalt és értünk feltámadt! Csak az Isten tudja a rosszat jóra, javunkra fordítani. Ahol Isten megjelenik, ott fényesség, világosság van.

Keressük és vegyük észre Isten fényét saját magunk körül, szeretteink körül, a karitászban és a világban, ahol járunk-kelünk. Keressük Jézust, hisz Ő is keres minket. Csak Őbenne bízzunk, mint Szent Pál! Vessük le a régi embert, öltsük fel az újat! (vö Ef 4,24) Ne a magunk életét éljük, hanem Krisztus éljen bennünk! Erre a pálfordulásra vár az Úr mibennünk is. Meddig várjon? Ne várakoztassuk meg és higgyük, hogy mindenkiben megvan az esélye a páli fordulatnak!

Ne mondjunk le senkiről, magunkról sem. Az Úr sem mondott le Saulról, senkiről sem, így rólunk sem mond le. Karitászmunkánk lényege, hogy segítsük, mozdítsuk előre minden embertársunkban, a hozzánk fordulónkban, a rászorulókban, a szegényekben azt, hogy felismerje életében az Úr megjelenését, a kegyelmeket. És ezáltal a magunk megtérését is munkáljuk! Mindenki megkapja a szükséges kegyelmeket, de nem mindenki veszi észre és fogadja el Isten ajándékait. Keressük és vegyük észre mindenkiben Krisztust, hogy mások bennünk ismerjék fel Őt a mi szolgálatunk által!

 

Hirdetések:

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban február 5-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         Karitász Lelkiségi Hittan következő alkalma február 10-én hétfőn 16.30 órakor lesz. Helyszín: Teréz anya terem, a Belvárosi Főplébánia Karitász terme, Budapest, V. ker. Apáczai Csere János utca 5. hátsó lépcsőház, I. emelet, (lift nincs), kapucsengő: 35.

·         Karitász gyermekfarsang lesz a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia Karitász Csoportjának szervezésében február 8-án, szombaton 10-13 óra között, ahová szeretettel várjuk a gyerekeket más karitász csoport köréből is. Helyszín: Szent Kinga Otthon, Budapest, V. ker. Egyetem tér 5. I. em. (lift van), kapucsengő: 10.

·         A karitász műsorok a Mária Rádióban itt érhetők el: https://hangtar.mariaradio.hu/Tevekeny_Szeretet

 

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitászigazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkozpont.hu

 

A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/

 

...

Megosztás emailben

Küldő neve:


Email címe:


Címzett neve:


Email címe:


© Szent Erzsébet Karitász Központ 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. fem/1. Telefon: +36 1 351-1977 E-mail: szenterzsebet.karitasz@t-online.hu OTP Bank 11706016-20468198